Te is megfogadtad? Ismét? Na akkor vegyük végig mit kell tenni, hogy az idén sikeres legyen a fogyókúránk.
Kezdjük rögtön az alapoknál, azaz nézzük, miért is alakul ki az elhízás?
Természetesen a genetikának szerepe van abban, hogy milyen testalkattal rendelkezünk. Ugyanakkor rossz hír azoknak, akik súlyproblémáikért pusztán öröklött génjeiket teszik felelőssé, mivel a genetika csak 30%-ban befolyásolja testsúlyunk alakulását. A gének mellett táplálkozási szokásaink, életvitelünk – összefüggésben anyagi helyzetünkkel, valamint a motorizáció és a hozzá kapcsolódó mozgásszegény életmód mind-mind befolyással bír súlyunkra.
Első és legfontosabb szabály: változtatni táplálkozási szokásainkon.
Mit is jelent ez konkrétabban? A fogyókúra lényege, hogy kevesebb energiát vigyünk be a szervezetbe, mint amennyit szoktunk, vagyis kevesebbet szabad ennünk. Minimum 500 kalóriával csökkentsük a napi adagot, (1000 kalória alá viszont nem szabad menni) és lehetőleg fehérjékből és vitaminokból fogyasszunk többet a kúra alatt.
Fontos, hogy az étkezéseket tegyük rendszeressé ami azt jelenti, hogy tartsuk be a napi háromszori étkezést. (Ideális esetben – amikor nem fogyókúrázunk, naponta 4-5 alkalommal célszerű elosztani a táplálék mennyiséget, ezzel a szervezet vércukor szintje is állandó, és kevésbé megterhelő a szervezetre nézve, mint amikor két alkalommal vesszük magunkhoz ugyanazt a kalóriamennyiséget.)
Második szabály: rendszeresség!
Nagyon fontos, hogy mindig ugyanabban az időpontban étkezzünk, mert a rendszertelen evés is hizlal! Ráadásul előfordul, hogy a munka miatt nap közben elfelejtünk, vagy nem érünk rá enni, ezért aztán a napi hajtásból hazaérkezve ülünk neki jóllakottá enni magunkat – akár kalóriaszegény ételekkel is. Ez a lehető legrosszabb amit szervezetünkkel tehetünk, hiszen az este 6 óra után elfogyasztott kalória egész biztosan raktározásra kerül szervezetünkben.
Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy minden olyan étel vagy ital fogyasztása, aminek íze van, étkezésnek számít, ezért nem megoldás gyümölcslevekkel, teával kielégíteni hiányérzetünket, mert a zsírbontási folyamat ezek hatására leáll.
Harmadik szabály: türelem!
A diéták 92 százaléka hizlal a felmérések szerint, ami azt jelenti, hogy a kúra után egy évvel az embereknek mindössze 8 százaléka tudja tartani a lecsökkent testsúlyt, a többiek kövérebbek lesznek.
Az, hogy mennyit és mit eszünk meghatározza azt is, hogy miből fogyunk! Fontos, hogy a szervezet a lerakódott zsírpárnákból használja fel a számára fontos energiát. Tilos izomból és fehérjéből fogyni, ennek ugyanis szintén az a következménye, hogy végül a súlyunk gyarapodik.
A drasztikus és „ész nélküli” diétákat egyszer s mindenkorra felejtsük el, mert leggyakrabban ezek váltják ki a szervezetben az úgynevezett yo-yo effektust – azaz a kúra végeztével a leadott kilók többszörösét szedjük vissza. A drasztikus kalóriamegvonás ugyanis egyfajta sokkot vált ki a szervezetben, melynek hatására az tartalék üzemmódba kapcsol – azaz igyekszik magát kevesebb energiából fenntartani. Majd a kúra végeztével visszatérve a normál étkezésre a szervezet továbbra is lassú üzemmódban dolgozik és szépen raktározza kilók formájában a pluszban bevitt energiát.
Sokan arra hivatkoznak, hogy inkább drasztikus és gyors (értjük ezalatt 2-3 hetes) fogyókúrát tartanak, mert könnyebb rövid ideig ellenállni a szokásos finom falatoknak, ráadásul egy szigorú diéta rövid távon gyorsabb eredménnyel is jár, ami a lelki motivációt is segíti. Nem győzzük hangsúlyozni, hogy rossz elképzelés ez.
Fontos a lelki motiváció, de meg kell találni hozzá az élettanilag is megfelelő diétát. Amennyiben szakítunk az egészségtelen táplálkozással és a hatalmas adagokkal, pusztán csak az egészséges táplálkozásra állunk át, akkor havonta egy kilót veszíthetünk súlyunkból. Az ilyen mértékű fogyás viszont gyakran elkedvetleníti a fogyókúrázót, mondván, hogy róla alig akarnak „levásni a kilók”.
Ezért kell a diéta, de nem szabad túlzásba vinni azt sem! Ideális esetben havonta maximum három kiló súlyfeleslegtől szabadulhatunk meg.
Negyedik szabály: kitartás!
Egy fogyókúrás étrendet általában három-négy hónapig érdemes betartani. Ha valaki ennél hamarabb abbahagyja, nagy a valószínűsége, hogy nem lesz tartós az eredmény. Érdemes tudni hogy a diéta az első két-három hétben jár látványos fogyással, utána lelassul a folyamat, ami nem azt jelenti, hogy innentől kezdve vége a fogyásnak és nem érdemes folytatni – ellenkezőleg! Épp ilyenkor nem szabad kétségbe esni és feladni.
A három-négy havi ésszerű diétázás után egy normális, egészséges étrendre való átállás kell, hogy következzen, ami hat-nyolc hétig tart. Innentől célszerű beiktatni aktív mozgást is élet
vitelünkbe – ezzel érhetjük el azt, hogy a kalória felhasználásunk megfelelő mértékű lesz.
Ötödik jótanács: bár rengeteg fogyókúrás recept kering közkézen – no meg az interneten, forduljunk szakemberhez!
A legcélravezetőbb, ha a kúra megkezdése előtt obezitológus orvoshoz fordulunk. Az obezitológia az elhízással foglalkozik. A szakember megállapítja korunknak és magasságunknak megfelelő ideális testsúlyunkat, kikérdez életvezetési szokásainkról, ennek függvényében határozza meg a napi szükséges kalória bevitelt – s állítja össze azt a személyre szabott „menüsort” amiben benne van, hogy milyen tápanyagból mennyit fogyasszunk el naponta ahhoz, hogy a fogyás és a zsírbontás beinduljon a szervezetben.
A bejegyzés trackback címe:
Trackbackek, pingbackek:
Trackback: Brutális újévi fogadalmak: Új életet kezdeni még hatodikosként sem késő! 2011.01.04. 22:58:36
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.