2013.08.30. 21:02

18 komment

Hogyan tűntethető el a narancsbőr 40 nap alatt?

nikita

Címkék: alakformálás

Július végén 10 nap a semmittevésről szólt Londonban, kerestem hát valami sportolási lehetőséget a környéken. Bikram jóga bérletet vettem, amit 2007-től kb. másfél évig rendszeresen űztem. 2008-tól azonban már csak évente pár alkalommal mentem egészen 2011-ig. A bikram joga 26 ászana és 2 légző gyakorlatból áll 90 percen keresztül 40 fokos teremben 40 % páratartalom alatt. Magas koncentrációt igényel, hogy végig tudd csinálni a gyakorlatokat. Az ászanák nehezek, állóképességet és erőt követel. Ha egyik sincs meg, akkor szépen lépésről lépésre el lehet érni a kivánt teljesítményt, ami első körben csak annyi, hogy végig tudd csinálni a másfél órát, anélkül, hogy kimenekülnél a teremből vagy kiterülnél a matracodon. 10 percel az óra megkezdése után mindenhonnan csöpög belőled a víz. Kiváló meditációs és méregtelenítő sport. 

A 10 nap alatt 7 alkalommal mentem el a Shoreditch-i stúdióba. 30 napos kezdő bérlet 35 fontba került. A következő bérlet már többször ennyi lesz. Hazaérkezésemkor rákerestem a budapesti stúdióra, ahova korábban is jártam. Pont 50 %-os árkedvezményt hirdettek, 25 000 Ft helyett 12 500 Ft-ért vehettem korlátlan alkalmú 30 napos bérletet. Augusztus 1-én meg is jelentem a stúdióban. Hetente 4-5 alkalommal mentem, kivéve egy hetet, amikor körbetekertem a Balatont hétköznap, hétvégén meg a Sziget Fesztiválon "pihentem".

A joga órák mellett hetente két alkalommal vákuumos zsírtörésre jártam/járok. Ilyenkor az történik, hogy a combjaimat és a fenekemet bekenik valamilyen fogyasztó krémmel, celofánba tekerik és 20 percet feküdnöm kell vele takaró alatt. Utána levágják a celofánt és egy vákuumos géppel huzogatnak valamit kipirosodásig először a felső combjaimon, majd a hátsókon, legvégén a fenekemen. Úrinő vagyok, de az első alkalommal válogatott káromkodásokkal tűrtem a kezelés 10 percét. ISZONYATOSAN fájt. Második alkalommal is visszamentem, mert a szépségért igenis meg kell szenvedni. Ez az eljárás a bőr alatt kialakult narancsbőrre jó. Összetöri a zsírgöböket és a nyirokcsatornákon keresztül távozik a zsír. Három liter vizet kell inni naponta, ami simán megy, mert a harmadik hónapba lépett fogyókúrám óta minden nap iszom ennyit minimum. A kezelés után a szauna, infraszauna mélyen ajánlott. Én ezt a kezelés utáni bikram jóga órákkal oldom meg. Még hatásosabb, mint a szauna. A három alkalmas vákuumos kezelés 6 000 Ft-ba kerül. 

Sajnos nem csináltam előtte/utána fotót, így a szavaimra kell hagyatkoznotok, hogy ez mennyire hatásos. Közel 40 nap bikramozás és 3 vákuumos kezelés után a combom elejéről TELJESEN eltűnt a narancsbőr. Ez nem ámítás, mivel a bikram jógákon a padahastasana alatt egy percig van szerencsém a combjaim elejét nagyon közelről bámulni. (Na jó, az első combjainkat jóga gyakorlat nélkül is bármikor megtekinthetjük). A tegnapi órán vettem észre, hogy teljesen sima lett a combom a korábbi gödrös verzió helyett. Megnéztem hátul a fenekemet és a combjaimat. A fenekemen a narancsbőr akkor látszódik, ha összeszorítom az izmokat, ellazult állapodban teljesen sima. Korábban mindenhol gödrös volt. A hátsó combom tetején még látszik kicsit a narancsbőr ellazult állapotban is, de az inkább felesleges háj. Néhány kiló minusz és ott is sima lesz minden.

A bikram yogát nem fogom abba hagyni. Hetente 5 alkalommal ott leszek az esti órák valamelyikén. Az óra előtti másfél órában megiszom másfél liter vizet, így az órák alatt nem vagyok szomjas, nem viszek vizet a terembe, így a gyakorlatokat is sokkal könnyebben tudom elvégezni, mintha vizet innék közben. Régen sokat futottam futópadon pulzusmérő órával és megfigyeltem, hogy vizivás utáni egy percben erőteljesen megemelkedik a pulzusszámom. A bikram jóga erőteljesen megterheli a szivet, több gyakorlat megdobogtatja rendesen, hosszú mély lélegzésekkel lehet visszatéríteni a normális pulzusszámra két gyakorlat között. Az utolsó 3 dl vízbe L-Karnitin folyadékot öntök, amit az óra előtt fél órával iszom meg. Közvetlenül az óra előtt öltözködés közben a combjaimra, hasamra, derekamra és a fenekemre Dr. Kelen fitness figure karcsúsító és anticellulit krémet kenek.

Második alkalommal meg már nem is fájt annyira a vákuumozás, mint először. A jövő heti negyedik alkalommal feljebb emelik a vákuum szívó hatását. Még 6 alkalommal fogok menni 10 perces kezelésre, majd 3 alkalommal 15 perces és még 3 alkalommal 20 perces kezelésre.     

Összefoglalva mi kell a narancsbőrtelenítéshez: minimum heti 4 bikram jóga óra (4 stúdió van Budapesten), napi 3 liter mentes víz megivása, narancsbőr fokozattól függően minimum 5 vákuumos kezelés, karcsúsító krém az edzés előtt a problémás testrészekre. 

A végére itt egy bemutató videó, ami szemléletes példát ad arról, hogy mit lehet elérni a bikrammal, ha valaki kitartóan és rendszeresen jár el az órákra.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://zsirexpo.blog.hu/api/trackback/id/tr995485270

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kristofxx 2013.08.31. 19:11:27

Ez nagyon jó bejegyzés, kb 10 terméket és szolgáltatást reklámoz nagyon ügyesen.

nikita · http://couchsurfing.blog.hu 2013.08.31. 19:16:40

@kristofxx: hát nehéz lenne úgy irni egy szolgáltatásról vagy termékről, h nem említem a nevet, főleg h pont az a cél, h elmeseltem mi működött nálam. (Számomra) sajnos mindegyikert fizettem es nem ők nekem, pedig fordítva sokkal sokkal jobb lenne!

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2013.08.31. 19:30:41

Úgy látszik nem megy eléggé a couchsurfing business :)

nikita · http://couchsurfing.blog.hu 2013.08.31. 20:05:04

@enpera: na hát ezt a mondatodat sokféleképpen lehet érteni:
- a couchsurfing csak a cég tulajdonosainak business, aki szimpla tag, annak nem.
- ja hogy azért járok sportolni, mert nem a CS business? Ezt nem értem.
- ha az én fenti kommentemre reagáltál, akkor meg továbbra sem értem, h egy fogyókúrás blog szponzorációjához (amiről írtam, h nincs ilyen a legnagyobb sajnálatomra) mi a köze a couchsurfingnek?

segíts kérlek értelmezni, és akkor érdemben tudok neked reagálni.

Méter Kéker 2013.08.31. 20:16:38

A csajom nagyon vékony (50 kiló alatt, magas modellalkat). Örömsportolgat ugyan néha, de semmi megterhelő. Egy milliméter narancsbőre nincs alapállapotban. Ám ha telente hízik 2-3 kilót, máris ott tüemkednek a göböcskék. Na jó ez túlzás, semmi türemkedés, de összecsippentve a combját látszik, hogy ha még jobban elengedné magát, akkor beki is lenne látható narancsbőre. De gyorsan visszafogyja azt a 2-3 kilót, és máris sehol semmi cellulit.

Ergó szerintem a narancsbőr tisztán maga a súlyfelesleg szofisztikált megnevezése.

nikita · http://couchsurfing.blog.hu 2013.08.31. 21:13:55

@Méter Kéker: ohh, én személyesen is ismerek több 50 kg körüli sportolónőt, aki napi 4-5 órát edz, napi 4-5 liter vizet iszik, egészségesen étkezik, mégis ott van a narancsbőr a combja hátsó felén. Sokszor genetikai kérdés is.

ha a te csajod modell alkat, 2-3 kg hízás még nem jelent semmit, még súlyfeleslegnek sem értelmezhető. valszeg ő is csak hajlamos rá. Rajtam jelenleg 15 kg súlyfelesleg van, viszont narancsbőr nagyon kevés.

Gekko 2013.08.31. 21:23:42

@Méter Kéker: ha hülye vagy, miért írsz? A cellulit a kötőszövetben lerakódott salakanyag (anyagcsere melléktermék, ha úgy tetszik), ami vizet köt meg. Simpla fogyókúra / súlycsökkentés pont semmit nem használ.

Gekko 2013.08.31. 21:33:16

@nikita: Fraunhofer Intézet alapos kutatása egyértelműen bebizonyította, hogy a kozmetikai cégek álltal kínált csodaszerek semmit nem érnek. Bolondok aranya. Mint az AB toner és tsa. Nulla befektetéssel csodálatos eredmény. Lóf@szt.

Normális kajálás. Semmi szemét. Minél alacsonyabb szinten feldolgozott táplálék. Rendes edzés. Nem sminkben bohóckodunk béna zumba edzőt utánozva. A nyirok keringés - nagyon leegyszerűsítve izzadás - felpörgetése fontos, ezért HIIT rendszerben célszerű nyomatni. Ja, és az SMR hengerezés ez esetben duplán jó.

A jóga meg persze, de itt inkább mellékhatás...

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2013.08.31. 21:49:46

nők: narancsbőr, óriásvalag
férfiak: sörhas és apacsöcs
öregek: löttyedt vizilósegg

nikita · http://couchsurfing.blog.hu 2013.08.31. 22:25:43

@Gekko: ha olvastad a posztot, akkor abból kiderült, h nem zumba óráról irok, hanem bikram jógáról, ami megerőltetőbb, mint egy "normális" edzés.

A vákuum pedig szintén fizikai rásegítés. nem bezsélve a napi 3 liter vízről, ami szintén sokat segit a narancsbőr eltüntetésében.

A Hit és SMR hengerezés fogalmam sincs mi.

Mária 2013.09.01. 07:45:31

Mi lenne, ha simán csak kevesebbet ennél, mint amennyi energiát elfogyasztasz?

Még spórolnál is rajta!

Sportolni amellett is tudnál, de nem vernéd el a pénzedet "zsírtörésre" meg más jól hangzó ostobaságokra.

Az meg, hogy a narancsbőr a kövérséggel függ össze, és mozgással plusz fogyással el lehet tüntetni, az egy hazugság.

Mária 2013.09.01. 07:48:02

@nikita:

"Rajtam jelenleg 15 kg súlyfelesleg van,"

Ez azt jelenti, hogy az a csodadiéta, amikor csak folyadékot ittál, és mindenki ide járt szörnyülködni az Index címlapról, az mégse használt?

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.09.01. 07:58:18

@nikita: :x
na persze az indexes kommentelőnek modell csaja van...

te mindent bekajálsz?
az evolúció elméletet, az ősrobbanást, az ember mindenevő, és hogy 2014-ben eljő dopeman a messiás, azt is elhiszed?

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.09.01. 08:02:03

@Mária: azt léböjtnek hívják, mariska...

sokan csinálják, méregtelenítő hatású, sajnáljuk, ha te semmit nem tudsz róla...
persze tudjuk, nektek hívők számára, amit nem lehet látni, az nincs

nikita · http://couchsurfing.blog.hu 2013.09.01. 09:34:30

@Mária: dehogynem használt. sőt, valamikor idén még megismétlem.

nikita · http://couchsurfing.blog.hu 2013.09.01. 09:37:07

@wmiki: hát őszintén, elég sok lány szaladgál Budapesten 50 kg-os testsúllyal. nem számít statisztikai csodának valamelyikükkel összejönni.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.09.01. 10:11:33

@nikita: :x
igazad van....
lehet, hogy a posztoló meg a barátnője 15 éves

nikita · http://couchsurfing.blog.hu 2013.09.01. 10:39:11

@wmiki: esetleg kinyithatod jobban a szemeidet az utcan. Elég erdekes lenne, ha minden huszoneves 50 kilos làny 15 éves lenne. Ha megkerhetlek legkozelebb maradj a poszt tartalmanal, ha kommentelni szeretnel.
süti beállítások módosítása