2010.10.29. 16:34

· 1 trackback 20 komment

Napi képtelenség: fogyj vizelettel!

slimexpo

Címkék: fogyókúra módszer csodaszer hcg

WARNING! Ne próbáljátok ki az alábbi "módszert"!

Egy amerikai oldalon olvastuk Sheryl Peloni fogyásának történetét. A valaha erősen túlsúlyos asszony hat hét alatt közel 20 kilót fogyott annak következtében, hogy naponta terhes női vizeletet fecskendez be magának. Elmondása szerint bizarr kúrájának nem csupán jelentős mértékű fogyását köszönheti, de jobban is érzi magát bőrében, megtanult helyesen étkezni, és mélyen hisz benne, hogy nem fogja visszaszedni a leadott kilókat.

A vizeletkúra kifejlesztője, Irish McCarthy elmondta, valójában egy egészségprogramról van szó, mely során alacsony kalóriás étrendet, fogyást segítő homeopátiás termékeket, diétás tanácsadót és hCG hormont tartalmazó injekciót biztosítanak a fogyni vágyó ügyfeleknek. A program kulcsa és zászlóshajója a hCG nevű terhességi hormon, mely a várandós nők vizeletében található. McCarthy elmondása szerint a hormont tartalmazó vizeletet a combba fecskendezve „elhitetik” a fogyókúrázó szervezetével, hogy terhes. Ha pedig a szervezet „azt hiszi”, hogy várandós: felgyorsul az anyagcseréje. Ezáltal a minimum 300, maximum 565 dollárba kerülő kúra során a résztvevők könnyedén leadhatják súlyfeleslegüket. A cikkben megszólalt egy független orvos is, akinek véleménye szerint a vizeletkúrával nem csupán az a gond, hogy a hCG hormonnak semmi köze nincs a fogyáshoz, de ráadásul meglehetősen veszélyes is, hiszen a diétázók idegen anyagokat juttatnak szervezetükbe.

A karcsú alak iránti vágy nem csupán a fogyókúraipar fellegvárának számító Egyesült Államokban képes rávenni az embereket egészségük elképesztően ostoba rombolására. Egy mai NLC cikkben is hasonlóan bizarr és tudományosan megalapozatlan fogyókúrákról van szó. A hazai eseteket is bemutató írásban az éhezés okozta szívmegállástól kezdve a krómtartalmú fogyasztószer okozta májkómáig számos elrettentő történettel találkoztunk.

Aki már érezte azt a bizonyos kétségbeesést a tükörképét vizsgálva, jól tudja, milyen könnyen veszítheti el az ember józan eszét az álomalak hajszolása közben. Éppen ezért mindig tartsd szem előtt a tényt: nincsenek csodák és nincsenek csodaszerek. A fogyás kulcsa nem a vizeletinjekcióban vagy hasonló csodaszerekben keresendő, hanem az energiabevitel és -felhasználás megfelelő arányában. Ez csak kemény munkával érhető el, ami valóban sokszor tűnhet kilátástalan harcnak.

Kitartásod jutalma, hogy úgy érheted el a karcsúbb alakodat, hogy közben nem ártasz önmagadnak.

A bejegyzés trackback címe:

https://zsirexpo.blog.hu/api/trackback/id/tr202408177

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Csodás fogyás 2010.10.30. 09:32:45

Ha a csodaszerrel 2 hónap alatt bizonyíthatóan eltüntetheted testtömeged egyharmadát, 4 hónap alatt pedig kétharmadát, akkor fél év alatt akár teljesen el is tűnhetsz, vagy a világegyetemet megsemmisítő fekete lyukká válhatsz? Expressz fogyást ígér 10...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

The_Genius 2010.10.29. 21:33:07

Ezt nem vágni... Testépítők évtizedek óta használják. Kicsit drága, mert 25-35ezer között van egy 3 hetes, 3 injekciós kúra, ami lófasz eredményt hoz.
Gondolom hozzá sem kell tennem, hogy csak feketepiacon beszerezhető. Emellett hűtőben kell tartani. Tehát ha a díler pár napig a zsebében, vagy táskában hordta, akkor baxhatod.
Na ennyit a témáról...

lolperec 2010.10.29. 22:24:59

és hová hányhatok?

kuki123 2010.10.29. 22:47:10

@VRbagoly:
...nem elég nagy mert már köztünk is bóklászik néhány...

nemrég itthon tiltottak be valami hypós lötyit ami még az AIDS-re is megoldást kínált...

hogy a retkes faszban nem bírják 20-30 évre vagy életfogytra tenni ezeket a senkiháziakat, mer ez már túl mutat az egyszerű placebó szarokon...itt már mérgezik az embereket..

marand22 2010.10.29. 22:48:39

hCG beadása menstruáló nőnek ún. petefészek túlstimulációs tünetegyüttest okozhat, ami halálhoz vezethet (akár emberfejnél nagyobbra nőhet a petefészek). Menopauza után meg jó kis vérzészavart, méh- vagy emlőrákot, tüdőembóliát, stb.
Gratula.

kuki123 2010.10.29. 23:57:15

@marand22: jah és valaki hallotta már hogy a terhes nők anyagcseréje gyorsul?

én eddig úgy tudtam hogy lassul...pont azért híznak, és szednek fel plusz kilókat a terhes nők...

persze lehet rosszul tudom..

Mária 2010.10.30. 02:13:00

A gyors fogyásnak egyetlen titka van: nem szabad ENNI!

Minden más "titok" csak arra jó, hogy az elhízott és akaratgyenge emberek zsebéből kiszedje a pénzt.

Mária 2010.10.30. 02:16:05

Arra egyébként kíváncsi lennék, hogy aki 6 hét alatt ad le 20 kilót, az utána melyik vállára csapva viseli a lógó hasbőrét...

lonyai 2010.10.30. 08:23:56

én adtam már le 20 kilót 6 hét alatt és semmi baja nem lett a bőrömnek, mondjuk 22 éves voltam akkor.
5-4-3-3-3-2 kg így fogytam .

lacivagyok 2010.10.30. 09:54:09

Az én tapasztalatom az, hogy fogyni leginkább úgy lehet, ha az ember odafigyel az étkezésre - nem egyenlő azzal, hogy nem eszik semmit - és közben valami aerob sportot űz, például fut.
És ráadásul még türelmes is, nem hetek alatt akarja leadni a súlyának a 20-30%-át.
Döbbenetes, hogy ilyen pisikúrák és egyéb módszerek hatásában mennyire hisznek az emberek. Fogyással mindent el lehet adni?

2010.10.30. 10:31:17

Ez azért elég durva ferdítés, csak a címlapra kerülés miatt... Mi az, hogy vizeletet injekcióz magának??? Abban a pillanatban halott ember lenne. Attól, hogy a vizeletből vonják ki a hormont, még nem sárga-hugyot nyom intravénásan...

Az a tippem, hogy van, aki így is elhiszi. Annak meg, aki bevette, elárulom, hogy a szépségipari termékek nagy részében van valamilyen állati testnedvből kivont anyag. Úgy kenegesse magára...

A fogyás story-ról nincs mit mondani. Rövid idő alatt 20 kiló fogyás után 40-et fog visszaszedni. A test energiafelhasználása az aktuális testsúlyhoz igazodik - úgy, ahogy a táplálékigénye is. Ha gyorsan lead 20 kilót (Pl. zsírleszívással), akkor kisebb energiafelhasználásra ugyanannyi táplálékbevitel jut (kivéve ha gyilkos diétára fogja magát), tehát hamarosan többet fog hízni, mint előtte.

egy maréknyi dollár 2010.10.30. 10:38:14

HCG-tartalmú injekciós készítmények léteznek;nem fogyasztó céllal alkalmazzák az orvoslásban. Nehezen tudom elképzelni,hogy ehhez "csak úgy" hozzá lehet jutni.Ahogy marand22 írta,teljesen felboríthatja a hormon-háztartást.Ha az illetőnek jó ismerőse egy terhes asszony,vizelethez korlátlanul hozzájuthat.De azt injiciálni magának heteken keresztül....Képtelenségnek tűnik.Mennyit,hova,milyen helyi reakciót vált ki,a felszívódott összetevők hatásáról nem is beszélve.

2010.10.30. 10:59:57

@egy maréknyi dollár: én néhány reakciót el tudok képzelni: szepszis, sejtpusztulás, szívelégtelenség.

francia sakk 2010.10.30. 11:39:29

Ennyi pénzért rendes szobabiciklit lehet venni, és káros mellékhatások nélkül használni egy életen át. Noooormális?

The_Genius 2010.10.30. 12:19:51

A HCG szilárd, kristályos halmazállapotú. Külön erre a célra szolgáló oldószerrel kell összekeverni, közvetlenül a beinjektálás előtt.
Férfi atléták használják tesztoszteron kúrák után, hogy az így külsőleg bevitt női hormonok arra kényszerítsék a szervezetet, hogy visszaállítsa a saját tesztoszteron termelését. A kívülről bevitt tesztoszteron ugyanis a szteroid kúrák 4-5.-ik hetétől leállítják az atléta saját természetes tesztoszteron termelését.

Nők számára mind a tesztoszteron készítmények, mind a hcg használata veszélyes.

csarlee 2010.10.30. 13:14:35

A titok nyitja a megfelelő mozgás és kaja: [link]http://www.kettlebell.hu[/link]

KopaszMercis 2010.10.30. 20:54:55

@Mária:
Mar megbocsass, de annyira hulye vagy, hogy az mar faj...
Nem enni? Akkor nem fogysz, max marhara lassan es akkor is csak hetek utan.
Komolyan, hogy mennyi hulyeseget elhisznek az emberek...

TGabi 2010.11.02. 09:21:15

Nagyon hülyén néz ki, hogy mindent bevesznek az emberek fogyás ürügyén.

A titok nyitja napi több, kis adagos étkezés, sok zöldséggel - gyümölccsel, minimális zsírral, cukorral. És persze kevés szénhidráttal.

Ráadásul havi 4 kg-nál többet fogyni egészségtelen és iszonyú könnyen visszahízható...

20-30 kg lefogyása-tartósan-legalább 1-1,5 éves kemény meló...

filiszteus 2010.11.03. 07:53:24

Ennek a kúrának kettős hatása is van. Az illető nem csak lefogyott, de a vizelettől teherbe is esett és egészséges fiúgyermeknek adott életet.

KopaszMercis 2010.11.03. 09:46:24

@Luella Menendez:

Reszben ez is hulyeseg.. lehet kiadok egy kezikonyvet, de komolyan:

A gyumolcsbol nem csak, hogy nem kell nem is szabad sokat, foleg nem olyan gyumolcsokbol, mint a banan, ananasz, amik laktatok. Es a havi 4kgnal tobb fogyas egeszsegtelennel sem ertek egyet. Minden szervezet kulonbozik, ha ATLAGBAN megeszed a megfelelo minimalis kaloria mennyiseget 1500-1600 ezt az etrendet ugy allitod ossze, hogy valtozatos legyen es napi 4-5 etkezesben, es meg naponta 2 naponta mozogsz aerob-ot mondjuk 1 orat, akkor a szervezeted optimalisan fog fogyni, hogy kinek mennyi arra pedig nincsen szabaly. Ha havi 10 kilot fogysz, akkor havi 10 kilot fogysz.

A visszahizasnak meg semmi de semmi koze a fogyas tempojahoz, hanem a rossz szokasokhoz valo visszatereshez van koze. Konnyen az hizik vissza, aki azt hiszi, hogy atmeneti kampanyszeru viselkedessel vegleges valtozasokat tud elerni...
süti beállítások módosítása